Komolynak tűnő vevők, akik hirtelen meggondolják magukat – Furcsa lakásvásárlási „átverés” Szombathelyen

Két olvasónk kereste meg lapunkat, akik azt állítják, egy időben tévesztette meg őket ugyanaz a vevő, aki azt ígérte, megveszi a lakásukat.

Egy furcsa átverés áldozata lett olvasónk még a tavalyi év végén: eladó házára jelentkezett egy komoly érdeklődő. Mindent egyeztettek, majd amikor a szerződés aláírása volt csak hátra, hirtelen elállt a vásárlásról. Úgy érzi, csalás áldozata lett.

Időközben kiderült, nemcsak ő az egyetlen megtévesztett tulajdonos. Olvasónknak rajta kívül még további két ilyen esetről van tudomása. Ő, és egy másik eladó vállalta, hogy elmeséli történetét.

A komoly érdeklődő hirtelen visszalép

Olvasónk azt mondja, már hosszú ideje hirdette szombathelyi házát, amiben négyen laknak életvitelszerűen. Már kezdett lemondani arról, hogy az ingatlan valaha is el fog kelni, aztán tavaly év végén egy fiatal pár komoly érdeklődőként bejelentkezett érte. A pár férfi tagja először egyedül érkezett, később már jött a hölgy és az édesanyja is. Az eladó úgy emlékszik, az érdeklődők rendkívül határozottnak tűntek, alkudoztak a hát bútorjaink a megvételéről is, és azt állították, hogy a teljes vételár a rendelkezésükre áll.

Olvasónk szerint a vevő fellépése és a vételi szándék meggyőző volt, ezért megállapodtak, hogy hamarosan ügyvéd előtt aláírják az adásvételi szerződést. A pár azt kérte, hogy még karácsony előtt had költözzenek be, ezért a tulaj – noha szerződés még nem született, és foglalót sem kapott – elkezdte a pakolást és összedobozolta a holmijaikat.

A szerződéskötés napján viszont váratlan fordulat történt: a vevő arra hivatkozva állt el az aláírástól, hogy bizonyos pénzügyi kötelezettségekkel – például egy meglévő hitel kiváltásával – kapcsolatban új információk merültek fel. Olvasónk szerint azonban ezek a kérdések korábban már tisztázva lettek.

Azt is az utolsó nap közölték a vevők, hogy ők csak a saját ügyvédjüknél hajlandók megkötni a szerződést, másban nem bíznak, ezért haladékot kérnek. Említették is az ügyvéd keresztnevét, illetve azt, hogy hol működik az irodája, de más konkrétumot nem mondtak.

Amikor napokkal később sem jelentkeztek a vevők, olvasónk saját kezébe vette a dolgot, és felhívta a megnevezett ügyvédet.

Ő azonban azt állította, az elmúlt években nem volt olyan nevű ügyfele.

Ekkor vált számára egyértelművé, hogy valójában egy átverés áldozata lett. Anyagi kára érdemben nem keletkezett, de az eset annyira megviselte, hogy most már fél eladni a házát.

Két egymás alatti lakást is kiszemeltek

A másik áldozat is hasonló történetet mesélt: tavaly év végén ugyanez a pár és az édesanya, magát komoly érdeklődőként feltüntetve, jelezte, megvenné a lakását. Állításuk szerint a költözés sürgős lett volna, mert a vevők azt mondták, hosszabb ideje albérletek és ideiglenes szállások között élnek, ráadásul kisgyermekkel.

Csakúgy, mint az előző esetben, most is felmerült némi foglaló kifizetése, amire a másik eladónak azért lett volna szüksége, hogy letegye a kauciót leendő albérletére (házat egyelőre nem szeretett volna vásárolni). A vevők ettől később visszaléptek, de fenntartották azt, hogy az ingatlanra szükségük van – sőt, arról is érdeklődtek, melyik bútorok maradnának esetleg a lakásban, mert azokra is igényt tartanak.

Végül itt is az utolsó pillanatban történt a visszalépés. A második áldozat arról beszélt, az eladás miatt megcsináltatta például az érintésvédelmet is, ennek költsége 76 ezer forint volt. Közben készült a költözésre, és már meg is volt az időpont az ügyvédhez a szerződéskötésre. Ám egy nappal az aláírás előtt kapott egy üzenetet, hogy a mostani bérlőjük felajánlotta, hogy megvehetik a lakást, amiben élnek, ezért elállnak a vételtől. Nyomatékul ugyanazt a konkrét ügyvédet emlegették.

Ezután az eladó megírta a majdnem vevőnek, hogy kéri vissza az érintésvédelemre költött pénzt. Amennyiben ez nem érkezik meg, jogi úton fogja visszakövetelni. Állítása szerint erre a vevők azt írták, csak kinevettetné magát a rendőrségen.

Ezután ő is érdeklődött a vásárlók által mondott ügyvédnél, aki elmondta, ilyen nevű ügyfele sosem volt.

A két lakástulajdonos egyébként egy harmadik átvertről is tud, aki ráadásul a második áldozat alsó szomszédja. A módszer itt is ugyanaz volt: komoly szándék a vételre, sürgetés, majd az utolsó pillanatban történő visszalépés - ráadásul ugyanúgy tavaly év végén, mint amikor a két fenti eset is történt.

Ha nem bűncselekmény, akkor mi ez?

Hozzátették, próbáltak feljelentést tenni a rendőrségen, de ott azt mondták nekik, ez még nem bűncselekmény, mivel a szerződés nem volt aláírva. Vagyis nem tehetnek semmit. Az áldozatok információi szerint ugyanakkor az az ügyvéd, akit a vevők sajátjukként állítottak be, feljelentést tesz, mivel visszaéltek a nevével.

A két tulajdonos azért keresett meg bennünket, hogy felhívja a figyelmet erre a csalási módszerre, hogy más ne kerüljön ilyen kellemetlen helyzetbe.

Hogy lehet elkerülni a hasonló eseteket?

Az esetről kikértük Dr. Gyurácz András ügyvéd véleményét. Azt mondta, a csalás büntetőjogi feltétele - egyebek mellett -, hogy a csalárd magatartás kárt is okozzon. "Jelen esetben klasszikus kárról nem beszélhetünk, így a büntetőügyben történő feljelentést magam sem találom megalapozottnak" - közölte.

Az ügyvéd szerint az ilyen esetek elkerülése érdekében javasolt a szerződéskötésre irányuló szándék megerősítéseként foglalót kikötni, azt átadni. Ebben az esetben, ha ok nélkül lép vissza a szerződéskötéstől (most épp') a leendő vevő, a foglaló összegét kockáztatja.

Dr. Gyurácz András azt javasolja, hasonló esetekben legyen mindenki óvatos, hogy kiket enged be a lakásába, mert sok esetben ezek a látogatások más, például vagyon elleni bűncselekmények előkészítésére szolgálhatnak, illetőleg ezen ingatlan megtekintési-alkalmakkor sok esetben van, hogy értékek tűnnek el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló