A kommandósok ma délelőtt 11 órakor fogták el J. Dávidot, a halott kétéves kislány nevelőapját és feltételezett gyilkosát. A 444 cikke szerint az eset nyilvánosságra kerülése óta a közösségi médiában elterjedt egy bejegyzés, amelynek tanulsága szerint a kislány szüleire már egyszer ráhívták a rendőröket, amiért azok megfenyegették és bántalmazták a lányt a helyi buszjáraton.
A bejegyzés szerint a kiérkező rendőrök viszont nem intézkedtek, és elfogadták azt a magyarázatot, miszerint a kislánynak jön a foga, hisztis, emiatt van feszültség a családban. A rendőrség szerint a bejelentőn kívül más nem erősítette meg a bántalmazás tényét, sem a szemtanúk, sem a buszsofőr, emiatt nem volt indokolt az intézkedés. Azt viszont megerősítették, hogy egy hangos veszekedés miatt egyszer kimentek a családhoz. Erről azt írták, hogy
„Ekkor sem merült fel olyan adat, hogy bárki is bántalmazta volna a gyerekeket. Ettől függetlenül az eset után a rendőrök jelzéssel éltek a gyermekjóléti szolgálatnak.”
Közölték továbbá, hogy a gyerek anyja és apja ezután szakítottak, a nő idén februárban jött össze a most őrizetbe vett J. Dáviddal. A rendőrség szerint azóta semmilyen jelzés nem érkezett hozzájuk. A gyerekek bántalmazására pedig semmilyen információ nem merült fel sem a rendőrségnél, sem a gyermekjóléti szolgálatnál.