Körforgalomban ütötték el a motorost

Ismét segédmotorost gázolt egy autó Szombathelyen a 11-es Huszár út és Horváth Boldizsár körúti körforgalomnál.

Több alkalommal is beszámoltunk már motorosgázolásról a szombathelyi Neumann iskola előtti körforgalomból. Hétfőn délelőtt a 11-es Huszár út felől érkezett egy Volkswagen személygépkocsi, amelynek sofőrje nem vette észre a már körforgalomban haladó segéd-motorkerékpárt és nekihajtott a kétkerekűnek. A segédmotort vezető férfit kórházba szállították.

Körforgalomban ütötték el a motorost
Körforgalomban ütötték el a motorost
Tánczos Mihály

Az autó vezetője lapunknak elmondta, lassított és elnézett balra, de nem látta a motort. Az ütközés kis sebességnél történt. Az elgázolt motoros hozzátartozójától megtudtuk, hogy a férfit egy éven belül másodszor ütötték el. Előzőleg egy tolató furgon gázolta el, amikor motorozott. A férfi információink szerint könnyű sérülést szenvedett.

Körforgalomban ütötték el a motorost
Szabálytalanul manőverező teherautós
Tánczos Mihály

A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a körforgalom negyedét, így a körforgalomból a Horváth Boldizsár körút felé lehetett kihajtani. Ezt több gépjárművezető azzal kerülte ki, hogy lekanyarodás után a záróvonalon, zebrán és járdán keresztül megfordult, így folytathatta útját a Vörösmarty utca irányába. A rendőrök türelme akkor fogyott el, amikor egy teherautó is megcsinálta a fordulót, majd a rendőri figyelmeztetésre flegma válaszokat adott. Úgy tudjuk, ez a manőver 50 ezer forintjába is kerülhet a járművezetőknek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek