Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón kijelentette, a kormány szerdai ülésén hosszan tárgyalt a kormány a vírushelyzetről. Az adatok szerint Európában mindenhol, a világban is romlik a helyzet, Magyarország sem kivétel.
A megbetegedések, és az elhunytak száma is nő. Az EU-s adatokhoz képest a fertőzöttek tekintetében 8 ország van előttünk, 13 mögöttünk az egy millióra vetített adatokat nézve, halálozásban 1 millió főre vetítve 129 áldozatot követelt a vírus, ami jobb, mint az uniós helyzet.
Gulyás szerint az egészségügyet sikerült felkészíteni, az ágyak 47 százaléka ma is üres, műtéteket nem kell elhalasztani. A vakcináról is beszélt Gulyás. Kijelentette, vírusnak akkor van vége, ha lesz vakcina. 6,5 millió oltóanyaghoz juthat Magyarország, 13 milliárd forintos kötelezettségvállalást jelent a kormány részére.
Ahol érdemben oltások is vannak, az Oroszország és Kína, arra kérték az operatív törzset, hogy vizsgálják meg ezeket a vakcinákat. A kormány kész arra, hogyha ezek valódi védettséget jelentenek, ezekből is vehetnek vakcinát.
Arról is beszélt, érdemes mindenkinek beoltatnia magát influenza ellen. Ha kétszer annyian oltatnák be magukat, mint tavaly, akkor is elég lesz az 1,3 millió vakcina, de ha kevés, majd vagy beszereznek, vagy gyártatnak még. - írja a hvg.hu .
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!