Teljes a körmendi kosárlabdacsapat

Megfeleltek a próbajátékosok, Kocsis Tamás érkezett.

Véglegesítették a Lami-Véd Körmend mindhárom amerikai légiósának szerződését csütörtökön. A piros-feketék a külföldi játékosok mellett leigazolták Kocsis Tamást is.

Az erősítésekről Hencsey Tamás, a piros-feketék edzője az alábbiakat nyilatkozta, a nyugat.hu-hoz eljuttatott közleményben:

A külföldiek hozzáállásával, a tréningeken és az edzőmeccseken mutatott teljesítményükkel maximálisan elégedett voltam. Közülük Matt Shaw volt a legkevésbé lemaradva fizikailag, de Lamar Roberson és Adam Brown is nagyon jó benyomást tett rám. Én hiszek bennük, biztos vagyok abban, hogy hasznára lesznek a csapatnak, és sok örömet szereznek a szurkolóinknak. Kocsis Tamás szintén nagyon jól dolgozott, a szellemisége és „körmendisége” kiemelkedően fontos számomra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport