Koronavírus: a bolti dolgozók szerint nem elég nagy a szigor

A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő dolgozók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat - fogalmaz a szakszervezeti panasz.

A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák a kiskereskedelem munkavállalói, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban is a kockázati tényezők - közölte a Magyar Nemzettel Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

A napilap szombati számában olvasható cikkben az elnök közölte: az érintettek szerint az első hullám legmagasabb esetszámait már meghaladó mostani járványban kritikus a bolti helyzet. A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő dolgozók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat, akárcsak a vásárlók - jelezte, hozzátéve, hogy ezúttal az influenzaszezon is ráerősít az aggodalmakra.

A szakszervezet elnöke szerint a nagyobb embertömegeket vonzó helyeken, például a napi bevásárlásokkor megfontolandó lehet a romló víruskörülmények elleni újabb intézkedés. Az ellátási lánc azon szereplői, akik a pénztárakban, az ügyfélszolgálatokon, a pultok mögött, polcok között vagy éppen a raktárakban, a logisztikai bázisokon, a szállító járművekben, valamint az online kiszolgálásban dolgoznak, a járványidőszakban nagyon fontos közreműködők.

Ugyanis fontos, hogy a helyzet fokozódásával se tapasztaljanak semmi fennakadást a vásárlók - mondta Bubenkó Csaba, aki szerint az érintettek már bizonyítottak, de már látható, hogy az év végi ünnepi bevásárlási szezonban még nagyobb szükség lesz rájuk. Holott sokan közülük már most

• hajszoltak,

• elfogytak a szabadságaik, és

• folyamatos nyomást jelent a számukra, hogy egész nap maszkban vannak, mégis nagyobb a megbetegedésük esélye - írja a Magyar Nemzet.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek