Koronavírus: drasztikus lépés a MÁV-tól

A nemzetközi vonatokban nem közlekednek fekvő- és hálókocsik, valamint étkezőkocsik szeptember elsejétől.

Azt írták: a vasúttársaság a kormányintézkedésekhez igazodva és a vasutas utazószemélyzet védelme érdekében szeptember elsejétől visszavonásig a nemzetközi forgalomban felfüggeszti a háló- és fekvőkocsi, illetve az étkezőkocsi szolgáltatást. A háló- és fekvőkocsikat ülőhelyes kocsikkal pótolja a MÁV-Start - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a nemzetközi menetrendben egyelőre nincsenek korlátozások a vonatközlekedésben, de a Budapest-Nyugati pályaudvar-Hamburg és vissza viszonylatban közlekedő 172/173-as számú Hungária EuroCity vonatban étkezőkocsi vasárnaptól már nem közlekedik. Emellett a Budapest-Keleti-München/Zürich közötti 462/463-as Kálmán Imre-Wiener Walzer EuroNight vonatpárban a háló- és fekvőhelyes kocsik sem indulnak el vasárnap este.

Hozzátették: a korábban szeptember 5-ével újraindítani tervezett bécsi és terespoli étkezőkocsik már nem állnak forgalomba. A vasúttársaság a fekvő, illetve hálókocsijeggyel rendelkező utasoknak kis csomagot ad kompenzációként, mert így az éjszakai utat ülőhelyes kocsikban kell megtenniük. A csomag szendvicset, kakaóscsigát, 1-1 szénsavas és szénsavmentes ásványvizet, gyümölcslevet, szalvétát és kézfertőtlenítő kendőt tartalmaz.

A közlemény szerint a kormány nemzetközi utazások korlátozására vonatkozó intézkedései miatt a MÁV-Start kezelési költség nélkül visszatéríti a szeptemberre szóló nemzetközi jegyek árát, célországtól függetlenül, amennyiben az utas lemond az utazásról. Felhívták a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében a tömegközlekedési eszközökön, így a vonatokon is kötelező a száj- és az orr eltakarása.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek