Szombaton a kormány bejelentette, hogy tovább lazítanak a járványügyi előírásokon, és hétfőtől Budapesten is megszűnnek a kijárási korlátozások. A lazítást elrendelő rendelet mellett egy másik rendeletet is kiadtak, amely az üzlethelyiségek fűtését és légkondicionálását szabályozza, a rendelet értelmében csak olyan hűtő-fűtő berendezés használható, amely a szabadból veszi a levegőt. Bár Budapesten még nem, de a megyékben (beleértve Pest megyét is) hamarosan megengedett lesz a tartózkodás az éttermek, kávézók, cukrászdák belső, zárt részében.
A fokozott fertőzésveszélyre való tekintettel a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti vendéglátó üzletben kizárólag a külső levegő beszívással rendelkező hűtő-fűtő berendezés használható – olvasható a rendeletben. Azonban ez nem vonatkozik azokra a helyiségre, amelyekben a berendezés használata az ott tárolt nyersanyagok állagának a megóvása, vagy az ott működtetett eszközök zavartalan működtetése miatt elengedhetetlenül szükséges, valamint az UV-sterilizáló technológiával ellátott berendezésre. - írja az index.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!