Koronavírus: napokon belül elérhető lesz az 5 perces teszt

A fertőzés teljes kizáráshoz 13 percre van szüksége.

John Frels, az Abbott Diagnostics kutatási és fejlesztési elnök-helyettese szerint a molekuláris teszt a koronavírus géntérképének egyes töredékeit keresi meg, és ha magas szintű fertőzést talál, akkor 5 percen belül mutatja ki a vírus jelenlétét. A fertőzés teljes kizáráshoz 13 percre van szüksége. - írja az atv.hu.

A tesztet bárhol be lehet vetni, de a cég az ügyfeleivel és a Trump-kormányzat azon dolgozik, hogy ott használják először, ahol a legnagyobb gondokat okoz a vírus: intenzív osztályokon, sürgősségi ellátásokat végző klinikákon és orvosi rendelőkben vetnék be először. Az Abbott egy másik, kevésbé hatékony tesztjével együtt legalább 5 millió teszt kibocsátását ígéri havonta, de mellette több másik cég, többek között a 15 perces eredményt ígérő Henry Schein is intenzíven dolgozik a tesztek nagy tömegű gyártásán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek