Karanténba kerültek azok a Siófok környéki háziorvosok, akik egy szakmai továbbképzésen vettek részt a héten, tudta meg a Magyar Narancs. A lap szerint azután merült fel az érintettségük, hogy a siófoki kórház egyik orvosa és ápolója koronavírus-tesztje pozitív lett. A kontaktkutatás során pedig képbe került a szakmai továbbképzés is. A Magyar Narancs szerint csütörtökön mintegy 15 orvost köteleztek azonnal karanténra, mindannyiukat tesztelték. Úgy tudni, hogy az érintett háziorvosi körzeteknél zavartalan az ellátás, a kiesőket helyettesítéssel pótolják.
Egy hotelben tartottak szakmai továbbképzést a siófoki és környékbeli háziorvosoknak. Aki ezen részt vett, azt csütörtökön délelőtt azonnali hatállyal karanténba küldték és koronavírusra tesztelték őket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!