Koronavírus: visszaengedi dolgozni a nyugdíjas orvosokat a kormány

A megfelelő és szükséges egészségügyi dolgozói létszám biztosítása érdekében dönthettek így.

A szombati Magyar Közlöny számos, a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzettel kapcsolatban módosít jelenleg érvényes törvényeket. Ezek némileg váratlanok, mivel hivatalos bejelentés nem történt velük kapcsolatban. - vette észre a privatabankar.hu honlap.

Az egyik ilyen, hogy a veszélyhelyzet időtartama alatt fogorvosi alapellátás keretén belül csak sürgősségi ellátás nyújtató. Erről minden bizonnyal azért döntött a kormány, mert a kezelések jellegéből fakadóan rendkívül magas kockázatnak van kitéve a rendelő személyzete és a páciens is.

Emellett a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközökre kiállított receptek a veszélyhelyzet időtartama alatt is érvényesek maradnak, sőt a megszűnését követő 90 napig azok lesznek. Ami pedig az e-recepteket illeti, a veszélyhelyzet idején stabil állapotú krónikus betegek esetében a gyógyszerek e-recepten történő rendelése és a tanácsadás távkonzultáció során is megtörténhet.

A megfelelő és szükséges egészségügyi dolgozói létszám biztosítása érdekében dönthetett úgy a kormány, hogy a veszélyhelyzet idejére felfüggeszti a 2012 végén hozott, közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló rendelkezését az egészségügyi dolgozókra vonatkozóan. Ezzel lényegében azt teszik lehetővé, hogy olyan egészségügyi szakemberek térhessenek vissza a kórházakba és az ellátásba, akik már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek