A kalotaszegi mémdal keletkezéstörténetéről annyit, hogy "Édesanyám nem strómanja senkinek se" - ezzel a mondatával vált igazi népmesei hőssé Debrecen erős embere, a vidéki városok fejlesztéséért felelős miniszter.
Kósa Lajost az Index újságírója kérdezte annak kapcsán, hogy a tárcanélküli miniszter 82 éves nyugalmazott óvónő édesanyja nemrégiben vett egy fél sertéstelepet, amire aztán 123 millió forint fejlesztési támogatást kapott. A mondat nyomán rögtön szárba szökkentek a szóvirágok, született faliterítő és mulatós nóta is, minden kétséget kizáróan azonban KöltőMata (koltomata.tumblr.com) verse sikerült a legjobban, amelyet a Muzsikás Együttes lemezéről ismerős kalotaszegi legényes dallamára Darvas Kristóf ad elő harmonikán, Papp Réka Kinga énekel.
Hallgassák csak!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!