Kőszegen új módit találtak ki az utak felújításra, de a lakóknak nem jön be

De talán Önök közül valaki meg tudja magyarázni, mire is jó ez?

Köztudott, hogy Kőszegen is siralmas az utak állapota – írja olvasónk. Hát az okos városvezetés erre egy "szuper" megoldást talált. Az új módi, hogy a felújításra szoruló aszfaltos utakat leszórják homokos kaviccsal, ezáltal egy döngölt homokos utat hoznak létre – meséli.

Itt még látszik egy kis aszfalt, innen indultak ki.
olvasó

Mint például ahogy ez a képeken is látható Postásrét utcában, ami ettől úgy porzik, hogy nem lehet ablakot nyitni, az udvarra kiülni, kiteregetni. A lakók velem együtt fel vannak háborodva – fejeződik be olvasónk beszámolója.

Ilyen lett.
olvasó

Remélem, Önök között vannak olyanok, akik meg tudják nekünk magyarázni, működésképes lehet-e az az egész. A képeket azért megmutatjuk hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet