Döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága.
A strasbourgi bíróság igazat adott az ellenzéki képviselőknek, jogtalanul büntette meg a Fidesz a túlóratörvény elleni tiltakozókat a parlamentben - derül ki Szabó Tímea posztjából.
A bírósági döntés kötelező erejű, a magyar államnak muszáj kártérítést fizetnie az érintett képviselőknek.
A bíróság egyhangúlag kimondta, hogy:
A Fidesz és Kövér László megsértette a képviselők véleménynyilvánításhoz fűződő jogait.
A bírság nem volt arányos az elkövetett cselekménnyel.
A kormány állításával ellentétben a képviselők nem alkalmaztak fizikai erőszakot.
Az ilyen parlamenti akciók is a szólásszabadság részét képezik, még akkor is, ha zavaróak, szokatlanok vagy éppen a hatalom számára kellemetlenek.
Nem volt tisztességes az eljárás, a képviselőknek lehetőségük sem volt megvédeni magukat. A törvény által erre előírt mentelmi bizottság sem hallgatta meg őket, mert az ülés káoszba fulladt, a kormánypárti tagok nem tudtak megegyezni a napirendben. „Tehát még a saját, amúgy tisztességtelen eljárási szabályaikat sem tartották be” – írja Szabó.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!