A párt szerint a parlament elnöke csak olyan ember lehet, aki „megfelelő mentális és nyilatkozatképes állapotban van”. – írja az atv.hu - A Párbeszéd Facebook-oldalán reagált Kövér László kijelentésére. A házelnök egy interjúban vizelő kiskutyának, őspatkánynak, a demokrácia salakjának nevezett ellenzéki politikusokat és közéleti szereplőket. „A házelnök következő közlése – végképp méltatlanná válva hivatalára – csak távozásának bejelentése lehet” – írják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!