Nagy port kavart, hogy a kárpátaljai Munkácsot ért orosz rakétatámadás után Sulyok Tamás köztársasági elnök Facebook-posztban szolidarított a támadásban megsérültekkel, majd hirtelen kiszedte posztjából az “orosz” szót. Később ezt azzal magyarázták, hogy meg akartak bizonyosodni arról, hogy valóban orosz rakéta találta el a Flex gyárát és nem mondjuk kirgiz, szenegáli vagy inka.
Ez azonban úgy csapódott le a magyar köznyilvánosság jelentős részében, mint bizonyíték, hogy Magyarország nem szuverén, és az orosz háborús célokhoz igazítja a kommunikációját a legfőbb közméltóság is. Akár így van, akár nem, az bizonyos, hogy az eset politikai hiba, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a kormánypárti Index vezércikkben szállt bele Sulyokba.
Most a Sándor-palota belső vizsgálatot ígér az ügyben. Mármint nem abban, hogy Magyarország szuverén-e, hanem abban, hogyan kerülhetett ki a posztból az “orosz” kifejezés.
„A köztársasági elnök Facebook-oldalán megjelent – a Munkácsot ért rakétatámadást érintő –, majd később módosított poszt ügyében lefolytatott vizsgálat következményeként a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága olyan biztonsági garanciákat hozott létre, amelyek nemcsak minimalizálják, de a jövőben ki is zárják a hibalehetőségeket.” - tudatják.
A vizsgálat eredményét kíváncsian várjuk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!