Kőzáporral fogadták a karantén megszegése miatt intézkedő rendőröket Vajdahunyadon

Figyelmeztető lövés is dördült.

Komolyabb balhé volt szombat este Vajdahunyadon, írja a Főtér.ro nyomán az Index. A város lakótelepi negyedének Micro 6 elnevezésű városrészénél egy biciklist igazoltattak a kijárási korlátozásokat felügyelő rendőrök. A beszámoló szerint a biciklista részeg volt, nem voltak nála a papírjai és erőszakossá vált, amikor be akarták vinni a rendőrök. Ráadásul nem csak ő, hanem a kiérkező rokonai és ismerősei is azok lettek, mert nem voltak megelégedve az igazoltatás minőségével. Ezért többek közt kövekkel dobálták meg a rendőröket és az autóikat. De kijöttek a csendőrök és a különleges egység csapata is, és rendet tettek. Egy figyelmeztető lövés is eldördült ennek során, illetve három embert bevittek, de már elcsitultak a kedélyek a környéken az ortodox húsvét előestéjén.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek