Közel 200 embert vettek őrizetbe Törökországban a földrengés után

Főként építési vállalkozókat.

Csaknem kétszáz embert, többségükben építési vállalkozókat vettek őrizetbe Törökországban azzal a gyanúval, hogy az ország déli részén pusztító földrengés miatt összeomlott épületeknél hanyag munkát végeztek, jelentette be a Diyarbakırban tartott sajtótájékoztatóján Bekir Bozdağ török igazságügyi miniszter.

Az MTI tudósítása szerint a miniszter közölte: több mint 600 ember ellen indult eljárás épületek összeomlása miatt.

Előállították Ökkeş Kavakot, Gaziantep tartomány Nurdağı járásának polgármesterét is, aki a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) tagja. Az Anadolu török állami hírügynökség úgy tudja, ellene az építkezések felülvizsgálatának elmulasztása a vád.

A több mint húsz éve hatalmon lévő Recep Tayyip Erdoğan török elnök kormányát heves bírálatok érték a laza építkezési szabványok miatt, amelyek hozzájárulhattak a több mint 44 ezer törökországi halálos áldozathoz.

A tizenegy török tartományban pusztító február 6-i földmozgásokban és az őket követő, tízezerhez közeli utórengésben a kormány adatai szerint több mint 173 ezer épület rongálódott meg, és majd kétmillióan maradtak fedél nélkül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek