Közel 20 milliós a kár, pedig el sem tudta lopni a szajrét

Az elkövető egy ismert autógyár győri üzeméből próbált meg injektorokat ellopni. Nem sikerült neki, a kár mégis tetemes.

A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a 42 éves férfi egy éjjeli időpontban felfeszítette az egyik csarnok alkatrésztárolójának plexi üvegét, majd három ládából összesen 75 darab új injektort pakolt a hátizsákjába. Az injektorok ára egyenként 259.956 forint.

A biztonsági őr azonban megzavarta a férfit, aki a hátizsákját hátrahagyva távozott a helyszínről.

A biztonsági őr meghiúsította a lopást.
ügyészség

A sértett kára 19.496.700 forint, ami azáltal keletkezett, hogy az elkövető az injektorokat a szabályos tárolási helyükről kiemelte. Azok ugyanis biztonsági okokból ezt követően már nem építhetők be.

Egy ilyen injektor pár forint híján 260 ezer forintot ér.
Ügyészség

Az ügyészség az elkövetőt jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérletével vádolja. Vele szemben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - írja sajtóközleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek