Közlekedett a család Vas megyében

Az idei versenyen tizenöt család mérettette meg magát Szombathelyen.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága egy országos program részeként 2020. október 3-án rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedőt a Főkapitányság Söptei úti objektumában.

A már évek óta népszerű vetélkedő célja, hogy a felhívja a közlekedők figyelmét elsősorban a biztonságos és balesetmentes közlekedés fontosságára, a szülői példamutató magatartásra és a családi közösség nevelő erejének jelentőségére. A versenyzőknek először elméleti tudásukról kellett számot adniuk, majd gyakorlati versenyszámok következtek. A jó hangulatú vetélkedőn a már megszokott játékos feladatok, ügyességi pálya teljesítése is a megmérettetés részét képezték.

A megyei döntőn legjobb helyezést elérő szombathelyi Muntean család képviselheti Vas megyét az országos döntőn, ahol a fődíj egy Škoda Scala személygépkocsi. A versenyen második lett a szombathelyi Merőtei család, a harmadik helyezést pedig a sárvári Süle család érte el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek