A szombathelyi független városi képviselő, az összefogásban részt vevő ellenzék közös országgyűlési képviselőjelöltje a városi közgyűlésen javasolta, hogy nevezzenek el szombathelyi közterületet Göncz Árpádról, a harmadik magyar köztársaság első elnökéről.
Czeglédy szerint Göncz Árpád volt eddig az egyetlen köztársasági elnök, aki sikerrel képviselte a nemzet egységét. A közterület elnevezésének az ad aktualitást, hogy idén februárban lesz Göncz Árpád születésének századik évfordulója.
A képviselő azt is javasolta, hogy nevezzenek el közterületet Wagner Andrásról, aki két ciklusban volt a rendszerváltás utáni Szombathely első polgármestere.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!