Videó: „A kampányban a kormányt kell támogatni, akinek pedig ez nem tetszik, az adja be a felmondását!”

A címben idézett mondat a köztévé szerkesztőségében hangzott el tavaly, egy most előkerült videó bizonyítja.

A köztévé, pontosabban a közszolgálati tévé állami, azaz közpénz milliárdokból működik, az idén mintegy 100 milliárdból. Elvileg az lenen a feladata, hogy pártoktól független, objektív módon tájékoztasson az országban történtekről.

Való igaz, a függetlenséget korábban sem sikerült megőrizni, de a Szabad Európa most olyan videókat hozott nyilvánosságra, amelyek bizonyítják, hogy már nem az elfogultság, hanem a hírhamisítás is belefér a köztévében.

(Szerző: http://www.mmonline.hu/)

A lap kedden megjelent cikkében azt mutatták be, hogyan működik a külpolitikai szerkesztőség, hogyan kezelték a migránsválságot, hogyan szolgálták aki a kormány politikáját, amivel minden rosszért a migránsokat és Sorost tették felelőssé. Most legutóbb pedig, hogyan próbálták manipulálni a nézőket az amerikai elnökválasztással kapcsolatban.

Ma megjelent cikkük arról szól, hogyan vezényelték le a kormány melletti kiállást a tavalyi EP-választás kampányában.

Tavaly március 4-én Bende Balázs, a közmédia külügyi kabinetjének jelenlegi vezetője, akkor még vezető szerkesztő értekezletet tartott, ahol összegyűjtötte a telefonokat, majd elvitte azokat Németh Zsolt csatornaigazgató irodájába.

Az másfél órás megbeszélésről jutott egy hangfelvétel a Szabad Európa birtokába, ezen Bende nagyon határozott instrukciókat adott beosztottjainak azzal kapcsolatban, hogyan kell majd dolgozniuk az EP-kampány alatt.

Bende Balázs ekkor közölte kollégáival, hogy az MTVA-ban nem az ellenzéket támogatják, és akinek ez nem tetszik az azonnal adja be a felmondását.

A vezető szerkesztő arra is felhívta a figyelmet, hogy ha eddig néhányaknak meg is lehetett úszni a munkát „töltelék anyagokkal”, innentől mindenki a kampány frontvonalába kerülhet.

Ezek után Bende Balázs még egyszer határozottan felhívta mindenki figyelmét arra, hogy most már mindenki tisztában kell legyen az elvárásokkal, és egyáltalán nem kötelező a köztévénél dolgozni.

Később z egyik kérdés arról szólt, mennyire szabad a híradósoknak minősítő jelzőket használni, például nevezhetnek-e valakit szélsőségesnek. Erre a kérdésre a közben megérkező Németh Zsolt egy egyszerű megoldási technikát javasolt. Csak meg kell hívni egy megfelelő szakértőt (példájában a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatóját, Szánthó Miklóst említi), aki már fogalmazhat határozottan.

A lap emlékeztet rá, hogy a 2018-as országgyűlési választásokat ellenőrző Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vizsgálta az M1 kampány alatt nyújtott teljesítményét.

Jelentésében az EBESZ arra jutott, hogy a

„közszolgálati műsorszolgáltató az M1-en sugárzott tájékoztatásában részrehajlást tanúsított a kormánykoalíció és a kormány iránt, amelyekről a tudósítások a hírműsorok 61 százalékát tették ki. E tudósításoknak több mint 90 százalékban pozitív volt a hangvétele, míg az ellenzékről szóló tájékoztatás esetében a hírek 82 százalékában negatív volt.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet