Szombathelyen nem mennek jól a dolgok, de azért még mindig jobban mennek, mint az országban – derül ki a lapunk megbízásából készített közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek 77 százaléka szerint rossz az irány országosan, Szombathelyen 55 százalék érzi ugyanezt. Mindez azt jelzi, hogy a városlakók kisebb mértékben csalódottak a városvezetésben, mint a kormányban. De a többség így is elégedetlen.
Jobb volt az előző városvezetés
Mindez látható a városvezetés munkájának megítélésében is. A jelenlegi városvezetés 44 százalék szerint rosszul, 37 százalék szerint jól dolgozik. A csalódottságnak jele, hogy az előző kurzus munkáját kedvezőbbnek ítélik (48 százalék), és 37 százalék szerint dolgozott rosszul az előző vezetés.
A kutatók rákérdeztek az elmúlt hónapok legnagyobb vitáját kiváltó ügyre, az iskolák összevonására, illetve a Szent-Györgyi Középiskola megszüntetésére. Itt szinte egyértelmű válasz született, 73 százalék ellenzi, 16 százalék támogatja a lépést, 11 százalék nem tud, vagy nem akar állást foglalni.
Szoros lenne a küzdelem
Érdekes eredményeket hoztak a politikai szimpátiára vonatkozó kérdések. Itt a 2010-es önkormányzati választásokra alapozva tették fel a kérdéseket, így a polgármesterjelöltek között az akkor indulók szerepelnek. Az alábbi grafikonból kiderül, hogy ha most lennének a választások, Puskás Tivadar és Ipkovich György sokkal szorosabb csatát vívna egymással, a biztos polgármester-választók körében mindketten 42 százalékon állnak.
(Zárójelben jegyezzük meg, hogy a választásokat mindig a biztos szavazók döntik el.)
Ugyanennél a diagramnál maradva feltűnő, hogy csupán 12 százalék válaszolta, hogy nem szavazna, és 20 százalék a bizonytalanok aránya. Ez azért is feltűnő, mert országosan átlépte az 50 százalékot a bizonytalanok aránya.
Vezet a Fidesz
A pártszimpátiánál azonban most is nagy a Fidesz előnye, 16 százalékkal vezet az MSZP előtt. Ez azért valamivel kevesebb, mint országosan. Azt is érdemes kiemelni, hogy Szombathelyen mind az LMP, mind a Jobbik elérné a 10 százalékot. És, hogy ennél a kérdésnél a nagyobb a bizonytalanok aránya, mint a polgármester választásnál.
Az utolsó kérdés a pártok elutasítottságára vonatkozott. Itt fej-fej mellett áll az MSZP és a Jobbik, mindkét pártot 21 százalék utasítja el. A Fideszt ennél kevesebben, 18 százalék, az LMP-t pedig 8 százalék. És csupán 7 százalék válaszolta, hogy egyik pártra sem szavazna.
A kutatás adatai
A nyugat.hu megbízásából a Publikus Research végezte a telefonos közvélemény-kutatást 2011. június 5-én és 6-án. A mintába 600 fő, 18 éven felüli szombathelyi lakos került, a kutatás eredményeként kapott adatbázis a Szombathelyen élő választókorúakra nemük, életkoruk és iskolai végzettségük szerint reprezentatív.
A vizsgálatban nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb 4 százalékkal térnek attól, amit az összes választókorú szombathelyi lakos megkérdezésével kaptunk volna.