Kukában találták meg a betörőt a rendőrök

Elfutott és belebújt.

Futva próbált menekülni az őt felismerő rendőrök elől a 32 éves budapesti V. Attila, aki a gyanú szerint 2019. október 5. és 2020. február 16. között Budapest III., V. és VI. kerületében több lakásba betört, vagy épp olyan ingatlanokból lopott, ahol a lakók bejárati ajtót bár becsukták, de kulcsra nem zárták. - írja a police.hu.

A férfi a legtöbb esetben könnyen bejutott a nyitva felejtett otthonokba, majd ami a keze ügyébe akadt elvitte; pénzt, ékszereket, órákat, mobiltelefonokat, és egy kamerát is ellopott, melyeknek az összértéke meghaladja a 13 millió forintot. A nyomozók azonosították a betöréssorozat elkövetésével gyanúsítható 32 éves V. Attilát, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A belvárosi nyomozók 2020. március 12-én felismerték V. Attilát a XIX. kerületi Ady Endre úton, aki a rendőröket meglátva menekülni kezdett, majd beszaladt egy lakóházba. A nyomozók az épületet átkutatták, V. Attilát pedig egy szeméttároló konténerbe bújva megtalálták és elfogták. 

A férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol 7 rendbeli lopás bűntett, 2 rendbeli lopás vétség kísérlet és 1 rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök V. Attilát - mivel egy ellene korábban lefolytatott büntetőügyben nem kezdte meg jogerősen kiszabott büntetésének letöltését - büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek