Különös visszaeső és társa rabolt ki tinédzsereket a Fő téren

10 évet kapott az elsőrendű vádlott.

A tényállás szerint a vádlottak 2020. július 4-én a hajnali órákban belekötöttek a szombathelyi Fő téren zenét hallgató négy fiatalba. Az alig több mint 3 hónapja szabadult, különös visszaeső 23 éves I. rendű vádlott egy svájci bicskával fenyegette a kiskorú sértetteket, miközben felszólította őket a pénzük átadására. Az I. rendű vádlott felszólítását a társa is elismételte - közölte szerdán a Szombathelyi Törvényszék.

A három kiskorú sértett a vádlottak fenyegető magatartásától, és a késtől megijedtek és átadtak a vádlottaknak összesen 10.400 forint készpénzt. A negyedik kiskorú sértett közölte a vádlottakkal, hogy nem adja oda a pénzét, emiatt az I. rendű vádlott nagy erővel arcul ütötte őt. A fiatal sértett erre sem adta oda a vádlottaknak a nála lévő pénzt.

Ezt követően a vádlottak a telefonok átadására szólították fel a fiatalokat, miközben a kést az I. rendű vádlott az egyik sértett mellkasa fele irányította és közölte, hogy ült már börtönben és leszúr bárkit, míg a társa megütötte a kiskorút. A sértett a bántalmazás és a fenyegetés hatására átadta a vádlottaknak a 70.000 forint értékű mobiltelefonját, amit a vádlottak eltulajdonítottak. A vádlottak a másik sértett által átadott telefont – mert azt alacsony értékűnek tartották – visszaadták a sértettnek.

A vádlottak a harmadik sértettet felszólították, hogy mutassa meg a pénztárcáját, amit meg is tett és átadta nekik az abban lévő 10.000 forintot. Ezután a II. rendű vádlott ököllel megütötte, míg társa a kést a nyakához szorította és közölte, hogy bárkit le tud szúrni, nem fél.

Az I. rendű vádlott, mielőtt társával együtt elhagyta a helyszínt, még megfenyegette a sértetteket, hogy megkeresik és megölik őket, ha feljelentést mernek tenni. A nyomozó hatóság megtalálta és a vádlottaktól lefoglalta az elrabolt értékeket, így a sértettek kára megtérült.

A Szombathelyi Járásbíróság a letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségét 3 rendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében, 1 rendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletében és 4 rendbeli kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérletében állapította meg, amelyeket társtettesként követtek el. A bíróság ezért az I. rendű vádlottat, mint különös visszaesőt, halmazati büntetésül 10 év fegyházra, a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 6 év 6 hónap fegyházra ítélte.

Az ítéletet az ügyész mindkettő vádlott vonatkozásában tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik a kiszabott szabadságvesztés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést. A bíróság mindkettő vádlott letartóztatását fenntartotta. Az ügyész a döntést tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik szabadlábra helyezés érdekében jelentettek be fellebbezést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló