Különszintű csomópontot alakítanak ki a 8-as főút hajmáskéri csomópontjánál

A 8-as főút hajmáskéri csomópontjának átépítése biztonságosabb közlekedést lesz lehetővé a helyieknek és az átutazó turistáknak is - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a főút átépítéséről tartott sajtótájékoztatón csütörtökön a 8-as főút hajmáskéri csomópontjánál.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter felidézte, hogy amikor 2010-ben a térség országgyűlési képviselője lett, két éve óta húzódó projekt volt a megyében, a 8-as főút fejlesztése és a megyei kórház onkológiai központjának létrehozása.

A 8-as főút hajmáskéri elágazója rendkívül balesetveszélyes, több halálos baleset is történt itt, ezért el akarta érni, hogy a kormányzati ciklus ideje alatt legalább elinduljon ez a fejlesztés - tette hozzá Navracsics Tibor.

A különszintű csomópont biztonságosabbá teszi a környéken élő, iskolába, munkahelyre ingázók közlekedését, hiszen nem kell majd a forgalmas főútra közvetlenül kikanyarodniuk - magyarázta a miniszter.

Ez a 2015-ig megvalósuló fejlesztés biztonságosabbá és korszerűbbé teszi a közlekedést Székesfehérvárig, és folytatódik a 8-as főút több, Veszprém megyei szakaszának fejlesztése - mondta Navracsics Tibor.

Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a két évtizede szorgalmazott fejlesztés a megye gazdasága számára is fontos, hiszen köztudott, hogy ahol gyorsforgalmi út épül, ott megindulnak a beruházások is.

A 8-as főút fejlesztése Vas megyében is megindult, így "bízunk benne, hogy ha autópálya nem is, de gyorsforgalmi út lesz a 8-as" - mondta Lasztovicza Jenő.

Úgy vélte, van remény arra, hogy a fejlesztésekkel "elérjenek" az országhatárig néhány éven belül; ez azért fontos, mert osztrák oldalon hasonló fejlesztéseket végeznek.

Bejelentette: az idén elkezdődik Veszprém megyében az alsóbb rendű utak felújítása; másfél- kétmilliárd forintot költhetnek erre.

A 8-as főút székesfehérvári elkerülő szakaszának harmadik ütemére kiírták a közbeszerzési eljárást, melyben idén eredmény várható, itt kétszer két sávot építenek fizikai elválasztással; a várpalotai, hét kilométer hosszú elkerülő szakaszra az év végéig írják ki a közbeszerzései pályázatot; a pétfürdő-hajmáskéri szakaszt is kétszer két sávra fejlesztik, itt a napokban eredményt hirdettek, s a 6,5 kilométeres szakaszt 7,9 milliárd forintért építik meg - ismertette Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastuktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.

Tájékoztatása szerint a kiemelten balesetveszélyes Hajmáskér-Sóly kereszteződést különszintű csomóponttá alakítják át és ezen a szakaszon négy kilométeren át fizikai elválasztással kétszer két forgalmi sávot hoznak létre; a 3,2 milliárd forintos Európai Uniós támogatással, a Széchenyi-terv keretében megvalósuló beruházás 2014 őszére készül el, 2015-ig burkolat felújítási munkálatokat végeznek.

A veszprémi, 12,5 kilométeres elkerülő szakasz a főút felújításának egyik legnagyobb része, itt öt különszintű csomópontot építenek, kétszer két sávot, s megerősítik a burkolatot is - sorolta a kommunikációs vezető.

A márkó-herendi, 5,3 kilométeres szakasz átépítésére a kivitelezőt már kiválaszották, 8,4 milliárd forintból két különszintű csomópont épül és kétszer két sávot építenek; így a főút Veszprém megyei szakaszán összesen 9 különszintű csomópont épül, mivel egyet Öskünél is létrehoznak - tájékoztatott Loppert Dániel.

A főút Székesfehérvár és Herend közötti, 42 kilométeres szakaszát 2016. második felére kétszer két sávosra fejlesztjük, amelyen 110 kilométer/órás sebességgel lehet haladni és megerősítjük a burkolatot a teljes szakaszon - összegezte végül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet