Kuncze Gábor koronavírussal fekszik az intenzíven

Feleségével együtt betegedett meg, de azt üzeni, hamarosan rendben lesznek.

Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjének igehirdetését vasárnap délelőtt élőben közvetítették a Facebookon. Itt hangzott el, hogy Kuncze Gábor volt országgyűlési képviselő, egykori belügyminiszter is megfertőződött a vírussal. A lelkész hozzátette, hogy az SZDSZ korábbi elnöke a feleségét ment meglátogatni a kórházba, amikor elkapta a fertőzést. Jelenleg az intenzív osztályon kezelik. - írja az Index .

Kuncze Gábor
Garai Antal Atom

Kuncze Gábor nemrég Facebook-posztjában reagált a hírekre. Ezt írta:

"Kedves Barátaim, Ellenfeleim és Mindenki, aki közte van! Igen, a hir igaz, feleségemmel együtt elkaptuk a Covidot. Igen, a hir igaz, kórházban vagyunk, én intenzíven. Itt azonban vége a sztorinak, ugyanis gyógyulunk, hamarosan rendben leszünk. Köszönjük az aggódást és vegyétek fel a maszkot! A COVID nem finom!! Barátsággal: Kuncze Gábor"


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek