Az embereket nem a korrupció, hanem a saját anyagi helyzetük érdekli

A Republikon kutatása alapján a kormánypárti szavazók szerint a kormány eredményei ellensúlyozzák a korrupciót.

A Republikon Intézet legfrissebb elemzésében azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a korrupció a pártszimpátiát, valóban élesen elkülönül-e a korrupció megítélése aszerint, hogy a kormány vagy az egyesült ellenzék támogatója a válaszadó.

A legfontosabb megállapítások

  • A korrupció megítélése összefüggésben van azzal, hogy a Fidesz-KDNP vagy az ellenzéki Egységben Magyarországért listájának támogatója a válaszadó.
  • A korrupció az ellenzéki szavazók számára sem a legfontosabb ügy, fontosabbak a megélhetési, kereseti problémák, ugyanakkor megelőzi a demokrácia állapotával kapcsolatos aggodalmakat és az olyan szakpolitikai területeket, mint az egészségügy, oktatás, környezetvédelem.
  • A kormánypárti szavazók csupán 2 százaléka jelölte meg a korrupciót, mint a legsúlyosabb problémát Magyarországon. Az ellenzéki szavazók esetében azonban ez az arány 17 százalék, amely a harmadik leggyakrabban említett probléma.
  • A Fidesz-KDNP-listára szavazók is inkább egyetértenek azon vállalkozók felelősségre vonásával, akik az elmúlt évek korrupciós ügyeinek haszonélvezői.
  • A bizonytalanok a korrupció megítélésében közelebb állnak az ellenzéki szavazókhoz.
  • Az ellenzéki, a kormánypárti és a bizonytalan választók is pártatlanok vagy egyetértők azzal kapcsolatban, hogy a korrupciónál jóval nagyobb problémák is vannak Magyarországon.
  • A bizonytalan és az ellenzéki szavazók is inkább egyetértenek azzal, hogy jellemzőbb a Fidesz kormányzására a korrupció, mint az azt megelőző időszakokra. A kormánypártiak inkább nem értenek egyet ezzel a megállapítással.
  • A bizonytalanok és az Egységben Magyarországért-lista szavazói is semleges állásponton vannak annak kapcsán, hogy a Fidesz eredményei ellensúlyozzák a korrupciót.
  • Eredmények

    Míg a kormánypárti szavazók csupán 2 százaléka jelölte a korrupciót a legsúlyosabb problémának Magyarországon, addig a közös ellenzéki szavazók esetében ez az arány 17 százalék. Ami így az alacsony fizetések és a magas megélhetési költségek után a harmadik leggyakrabban említett probléma.

    A bizonytalanok esetében a korrupció az ötödik helyen szerepel, a fizetések mértéke és a megélhetési költségek mellett a korrupciót megelőzi még a nyugdíjak értéke és az egészségügyi ellátás színvonala is.

    Forrás: Republicon

    Abban szinte minden válaszadó egyetért, hogy a korrupciónál vannak „jóval nagyobb” problémák Magyarországon. Pártszimpátia alapján azonban már élesebb a különbség a korrupció következményeiről. Az ellenzéki szavazók teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a korrupció mértéke már akkora, ami a gazdaság fejlődését hátráltatja. A bizonytalanok ezzel a megállapítással inkább egyetértenek, a Fidesz-KDNP-szavazók azonban inkább nem értenek vele egyet.

    Forrás: Republicon

    A bizonytalan és az ellenzéki szavazók is inkább egyetértenek azzal hogy a Fidesz-kormányzásra jellemzőbb a korrupció, mint az azt megelőző ciklusokra. A kormánypártiak értelemszerűen inkább nem értenek egyet ezzel.

    A Fidesz szimpatizánsai ugyanakkor inkább egyetértenek azzal, hogy a kormány eredményei ellensúlyozzák a korrupciót.

    További meglepő eredmény, hogy a kormány támogatói nem utasítják vissza azt a megállapítást, hogy a Fidesz kvázi állampártként működik. Nem látszik markáns kiállás a Fidesz szavazóitól azzal a véleménnyel kapcsolatban sem, hogy nem Orbán Viktor, csupán környezete lenne korrupt.

    Forrás: Republicon

    Megvizsgálták azt is, hogy mit gondolnak a korrupciós felelősségre vonásról az egyes választói csoportok. Összességében ebben a tekintetben közelebb állnak a bizonytalanok, valamint az egyes politikai táborok támogatóinak véleményei, noha az „elmúlt évek haszonélvezőinek” elszámoltatása kapcsán visszafogottabb a Fidesz-KDNP-listára szavazók véleménye, de még így is inkább egyetértenek a korrupt vállalkozók felelősségre vonásával.

    Forrás: Republicon

    Módszertan

    Az elemzés alapjául szolgáló adatfelvételt a Závecz Research Institute végezte 2021 novemberében 1200 fő telefonos megkérdezésével. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet