Elárvult kutyakölyköket mentettek meg a rendőrök

Örökbe is fogadták őket.

A Készenléti Rendőrség Kelet-Magyarországi Határrendészeti Igazgatóság járőrei Kelebia térségében láttak el szolgálatot, amikor 2019. december 6-án az Ideiglenes Biztonsági Határzár mellett, a műúton két kutyakölyökre lettek figyelmesek. A rendőrök látták, hogy a kölykök reszketnek, sem az anyjuk, sem a gazdájuk nincs a közelükben, de még csak tanyát sem sejtettek a közelben, hogy a jószágok esetleg onnan kóboroltak volna el. A két szőrgombócot bebugyolálták az autóban lévő pokrócokba, így melegítették fel őket, amíg eldőlni látszott a sorsuk. A zsemle színű kutyagyereket és sötétebb barna színű testvérét egy őrmester hölgy és egy főtörzszászlós határrendész vállalta magára. Így történt, hogy Mikulás napján a magukra maradt kiskutyák biztonságos otthonra, az örökbefogadó szülők pedig két hálás négylábúra leltek.

Biztonságban
police.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek