Szombat este Bukarestben megtartották a 2020-as Európa-bajnokság sorsolását. - írja az nb1.hu - A magyar válogatott pótselejtezőn juthat ki a tornára. Amennyiben az utolsó szalmaszálat megragadnák a mieink, nagyon nehéz csoportban bizonyíthatnának, hiszen Franciaország, Portugália és Németország várna a mieinkre. Az már korábban eldőlt, hogy a Nationalelf az összes meccsét hazai pályán (Münchenben) vívhatja.
Marco Rossi csapata márciusban először Bulgáriával csap össze, ha ezt a meccset megnyerjük, akkor az Izland-Románia párharc győztesét fogadhatjuk a Puskás Arénában. A budapesti összecsapás győztese kvalifikálja magát az Eb-re. A világbajnok francia és a címvédő portugál válogatott is a részben budapesti rendezésű csoportba került szombaton a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti sorsolásán, azaz mindkettő a Puskás Arénában játssza két mérkőzését.
Mivel Budapest rendezői párja München, így ebben a négyesben szerepel még Németország, amely mindhárom találkozóját hazai pályán játszhatja. Amennyiben a magyar válogatott a márciusi pótselejtezőn kijut a kontinensviadalra, akkor ezzel a három csapattal kerül egy kvartettbe, a világbajnokkal és az Európa-bajnokkal ráadásul hazai pályán küzdhetne meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!