A kórház felől a Haladás pálya irányába tartott egy hölgy által vezetett Renault hétfőn este Szombathelyen, a Horváth Boldizsár körúton. A Paragvári utcához érve a sofőr a Stop-táblát figyelmen kívül hagyva hajtott át a kereszteződésen és a belváros felé tartó Lancia elé került.
-Egy pillanat alatt történt, arra sem volt időm, hogy a fékre lépjek és már ütköztünk - mondta a Lancia férfi sofőrje, akinek utasát a mentők megfigyelésre kórházba szállították. A vezetőnek amiatt is fájt a feje, mert a baleset miatt kiesett a munkaeszköze.
Úgy tudjuk, egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt. A helyszínelés idejére a Bartók körút érintett szakaszát lezárták a rendőrök.
A karos forgalomirányítás ezúttal is hozott tragikomikus pillanatokat. Az este győztese az a motoros, akit a rendőr utasított, hogy guruljon vissza, hiszen szembe áll vele és ez azt jelenti, hogy meg kell állnia, meg egyébként is érkezik egy busz és az elé kanyarodni szintén nem jelent semmi jót. A motoros vissza is gurult, türelmesen megvárta, amíg a busz beveszi a kanyart, majd ismét elindult. "Még mindig szembe állok!" - szólt rá a rendőr és a kétkerekű vezetője kelletlenül ismét megállt.