Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt a szombathelyi Nárai utcában csütörtökön este.
A Körmendi út irányába tartó Lancia személygépkocsi feltehetőleg a járművet vezető középkorú nő bódultsága miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra és nekiütközött egy szabályosan parkoló Opel kisbusznak, amit több méterrel hátra lökött.
A csattanásra felfigyelők elmondása alapján a baleset okozója láthatóan bódult volt, de nem az ütközés miatti ijedelem, vagy fejsérülés miatt.
-Az asszony teljesen rottyon volt, ezt nem tudom szemléletesebben kifejezni. A rendőrökkel is elnyújtva beszélt, közben a szeme is jobbra-balra járt és azt bizonygatta, hogy nem az övé az a valami, amit az autóban találtak - mondta el kérdésünkre egy közelben lakó férfi. A szavait többen is megerősítették.
Ezután bűnügyi helyszínelő is érkezett, az asszonyt pedig előállították.
Beszéltünk a károsulttal, az Opel tulajdonosával is, aki szomorúan mondta, hogy a kilenc személyes jármű a napi munkavégzéshez kellett. Építőipari munkákra szállított munkásokat. Nemrégiben többszázezer forintért végeztetett el különböző karbantartási munkálatokat rajta a szervizben. A férfi hozzátette: korábban egy kisebb járműve volt, de sok munkával sikerült fejleszteni és nagyon örült, amikor meg tudta venni ezt a kisbuszt. A hangjában érződött az elkeseredettség, amikor a rongálódást nézte. Nem csak az Opel elején és az első futóműben keletkezett komoly kár, hanem a jobb hátsó kerék és vélhetően a hátsó futómű is megrongálódott, amikor az ütközés ereje nekicsapta a padkának.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Az úttestet a SZOVA munkatársa takarította le.
Arról egyelőre nincs hivatalos információnk, hogy a balesetet okozó nő az alkohol mellett fogyasztott-e más tudatmódosító szert vezetés előtt.