Lánczi Tamás az MTVA online igazgatóját kérte fel Orbán Viktor az újonnan létrejövő Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének - értesült a Magyar Nemzet.
A nemrég elfogadott szuverenitásvédelminek nevezett törvényben szerepel a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása, ami a törvény betartását fogja vizsgálni. A jogszabály nemcsak a pártoknak, hanem a választáson induló, civil szervezetként működő jelölő szervezeteknek is megtiltja a külföldi támogatás elfogadását, és büntetőjogi szankciókat is rendel melléjük.
Lánczi Tamás politológus, volt miniszteri kabinetfőnök, később a Századvég igazgatója, a Figyelő főszerkesztője, majd a XXI. Század Intézet igazgatója, jelenleg az MTVA online igazgatója és a 48 perc című műsor házigazdája.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét az országgyűlési képviselőkhöz hasonló mentelmi jogot kap majd, vagyis nem lehet majd felelősségre vonni bíróság vagy más hatóság előtt a tevékenységével kapcsolatban, illetve csak a parlament előzetes hozzájárulásával lehet ellene büntető- vagy szabálysértési eljárást indítani (ebben az esetben önként is lemondhat a mentelmi jogáról).
A hivatal elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a mandátuma hat évre szól majd. A havi fizetése közel 5 millió forint lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!