Negyven százalékban megégett egy 66 éves, rákos beteg nő teste műtét közben Bukarestben, mert a sebész rossz szert használt a bőrfelület fertőtlenítésére, így az elektrosebészeti eszközzel érintkezve lángra lobbant. Az eset a Floreasca kórházban történt, és Emanuel Ungureanu, a Mensétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője tárta a nyilvánosság elé, írja a maszol nyomán a 444.hu. Victor Costache egészségügyi miniszter bejelentette, hogy ellenőrző testületet küld a kórházba.
A képviselő közzétette két asszisztensnő írásbeli nyilatkozatát is, amiből kiderült, hogy a lángoló pácienst egy vödör vízzel oltották el. Egy orvosi asszisztens nyilatkozatára hivatkozva Ungureanu azt állította, hogy a kórház vezetősége és a közegészségügyi igazgatóságtól érkezett ellenőrző csapat megpróbálta elkendőzni az ügyet, és nem kértek írott nyilatkozatot Mircea Beuran sebésztől. A beteg súlyos állapotban van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!