Közel hatszáz, túlnyomórészt kelet-magyarországi magyar és ukrán dolgozótól vált meg az esztergomi Suzuki-gyár – írja a portfolio.hu. A lap beszámolója szerint pénteken a kölcsönző cég vezetője közölte az esztergomi Suzuki kölcsönzött munkásaival, hogy negyed órája kapott egy emailt a cégtől arról, körülbelül 600 munkavállalóval szerződést bontanak. A hírt a Népszava megkeresésére László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke is megerősítette, akit az elbocsátás közlése után többen is megkerestek az ügyben.
A lap értesülései szerint megkezdték a munkásszálló kiürítését és fertőtlenítését is. Az ott lakók közül sokan kelet-magyarországiak, illetve ukrán állampolgárok. A koronavírus okozta kihívások miatt sorra függesztik fel termelésüket a hazai autógyáraink, a győri Audi után az esztergomi Suzuki-gyár jelentette be, jövő hétfőtől ideiglenesen felfüggeszti termelését. A koronavírus járvány terjedésének növekvő kockázata miatt munkatársaink egészségének és biztonságának védelme érdekében a Magyar Suzuki Zrt. vezetése 2020. március 23-tól április 3-ig az esztergomi gyártás leállítása mellett döntött - írta tájékoztatójában a vállalat szerdán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!