Egy tizenhét éves lány Lousianaban lefűrészelte tacskója lábait, majd azt hazudta, hogy a kutya lábai egyszerűen csak leestek. A louisianai lánynak és anyjának már nem az első bűne a kutya ellen: februárban meglőtték, de nem vitték el orvoshoz, pedig a lövéstől a kutya megbénult. Ebben az állapotában esett neki a kutyának fűrésszel a lány. - írja a 24.hu
Amikor a hatóságok kivonultak a lakókocsiparkba, ahol a család él, a lány azt mondta nekik, hogy a kutya lába magától leesett, biztosan azért, mert túl szorosan volt bekötözve a lövés után. A seriff nem vette be a mesét, állatorvoshoz vitte a Buddy nevű kiskutyát, aki megállapította, hogy az állat sérüléseit szándékosan okozták, éspedig egészen biztosan nem profi végezte a “műtétet”. A tizenhét éves tettest súlyos állatkínzással vádolták meg, a floridai fiatalkorúak börtönébe került.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!