Lehetne olcsóbb a tej, kenyér, zöldség, gyümölcs

Nem engedhető meg, hogy az áfateher miatt egyre dráguló alapvető élelmiszereket ne tudják megvenni az emberek.

Az alapvető élelmiszerek – gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek, pékáru – áfájának öt százalékra csökkentését kezdeményezi a Lehet Más a Politika, mert ezeket a termékeket a párt álláspontja szerint a magas áfa miatt nem tudja mindenki megfizetni. Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján kiemelte: nem engedhető meg, hogy az áfateher miatt egyre dráguló alapvető élelmiszereket ne tudják megvenni az emberek.

A párt ezért – már harmadik alkalommal – kezdeményezi az áfa öt százalékra csökkentését – mondta. Hozzátette: éttermi fogyasztás után ötszázalékos, ezzel szemben zöldség és gyümölcs vásárlásakor 27 százalékos áfát kell fizetni. A képviselő hangsúlyozta, hogy az élelmiszerek drágulása csak az áfa csökkentésével kerülhető el, ezért felszólította a kormányt, hogy támogassa javaslatukat. Csárdi Antal arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt idén százezrek vesztették el munkahelyüket, megjegyezve, a javaslat segítheti a gazdaság talpra állását is.

(MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek