Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
A közlés szerint az OVF főigazgatói tisztségének betöltésére pályázatot írnak ki. A főigazgatói feladatokat az új vezető kinevezéséig Gacsályi József, az OVF eddigi műszaki főigazgató-helyettes látja el megbízott vezetőként - írták.
Gajdos László élőkörnyezetért felelős miniszter Facebook-bejegyzésében kiemelte, egyetértettek Láng Istvánnal abban, hogy szemléletváltásra van szükség a vízgazdálkodásban. A főigazgató szakmai pályafutása elsősorban a vízlevezetéshez, és az árvízi védekezéshez kötődik, ezért nem szeretne akadálya lenni annak a változásnak, amelyre a megváltozott körülmények között a vízügyi ágazatnak, a szakmának és a civil szervezeteknek egyaránt szüksége van.
"Az árvízvédelem területén felhalmozott tudására és tapasztalataira a jövőben is számítok" - tette hozzá a miniszter.
Jelezte, néhány napon belül pályázatot írnak ki a főigazgatói pozíció betöltésére, olyan új vezetőt szeretne, aki elkötelezett a szemléletváltás mellett, a vízmegtartást a magyar vízgazdálkodás egyik legfontosabb prioritásának tekinti.