Lemondja szereplését Vidnyánszky fesztiválján a Berliner Ensemble

„Nagy megdöbbenéssel figyeljük a budapesti színházi szcéna legutóbbi fejleményeit.”

Péntek esti sajtóközleményében az egyik leghíresebb európai színház, a Bertolt Brecht által alapított Berliner Ensemble kijelentette: „támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és tanári karának tiltakozását, és ezért lemondja a tervezett Medea vendégjátékot a budapesti MITEM fesztiválon.”

Az Oliver Reese intendáns által jegyzett szöveg szerint „nagy megdöbbenéssel figyeljük a budapesti színházi szcéna legutóbbi fejleményeit. A hírneves Színház- és Filmművészeti Egyetem vezető pozícióinak átruházása az újonnan alapított kormányközeli Színház- és Filmművészetért Alapítványra gyakorlatilag az egyetem autonómiájának elvesztését jelenti. Ezzel az Orbán-kormány még egy további lépést tesz a kultúra erőltetett uniformizálásának irányába – ez nyilvánul meg a Nemzeti Színház igazgatójának, Vidnyánszky Attilának kuratóriumi elnökké történő kinevezésében is, akinek a magyar színházi szakmára gyakorolt befolyása így ismét tovább nő. Az átalakítás folyamata, amely az egyetem korábbi vezetésének bevonása nélkül zajlott le, minden tekintetben antidemokratikus. A szolidaritás jeleként a Berliner Ensemble társulata a mai napon lemondta a jövő évre tervezett Medea vendégjátékot a Vidnyánszky Attila által vezetett MITEM fesztiválon.”

A Berliner Ensemble nem először szerepelt volna a MITEM-en, 2018-ban például két előadásukat is meghívta Vidnyánszky Attila művészeti vezető. A berlini társulat lépése az egyik legradikálisabb a lassan beláthatatlan mennyiségű kiállás között. - írja a 444-hu.

Berliner Ensemble
youtube.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek