Az erről szóló közlemény a hvg.hu-ra került fel ma délután. A lemondás elfogadását többek között ezzel indokolták:
mivel a bajai videófelvétel kezelésével, megjelentetésének körülményeivel súlyosan megsértette az 1979 óta megjelenő HVG alapértékeit, különös tekintettel a függetlenségre és a pártatlan tájékoztatásra, veszélyeztetve ezzel a HVG három és fél évtized alatt kivívott jó hírét
.A lap pénteken hozta nyilvánosságra az említett videót, a cikk címében (Itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján) tényként állították, hogy a videó valós. Miután kiderült, hogy a videón szereplő jelenetet megrendezték, a cikket levették az oldalról, a lap vasárnapi cikkében azt írták, hogy nem háríthatják át a felelősséget, és le kell vonni az eset tanulságait.
A Fidesz közben bejelentette, hogy pert indít a lap ellen, mert szerintük a portál kimerítette a rágalmazás minősített esetét. Arról, hogy ki és milyen céllal készítette a felvételt, még folyik a vizsgálat, a Fidesz az ellenzéket, az ellenzék a Fideszt gyanúsítja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!