Lépcsőfutó verseny lesz a veszprémi húszemeletesben - Szombathelyen is lehetne hasonlót rendezni

A versenyre bárki jelentkezhet, bátorság azért kell hozzá.

„Fuss egy 20-ast” névvel rendeznek lépcsőfutó versenyt Veszprémben - írta a veol.hu.

A verseny helyszíne a város ikonikus épülete, a Kossuth utcában álló húszemeletes épület lesz. A futóknak itt nem távolságot, hanem magasságot kell leküzdeniük, a húszemeletes 62 méter magas, 300 lépcsőfok vezet a földszintről a tetejéig.

A veszprémi húszemeletes
Szilágyi József (telefonos fotó)

A veszprémi húszemeletest tavalyelőtt már bemutattuk Magyar felhőkarcolók: 30 emeletes nem volt köztük, de a vidéki magasházak többsége ma is áll 2024. January 26. 19:17 a magyarországi magasházak kapcsán, egy éve arról is írtunk, hogy egyben eladó a legfelső szintje, ahol először vendéglátóhely működött, később a honvédség foglalta le, majd rádió- és televízióstúdió működött benne, jó ideje üresen áll.

Az épületben 160 lakás van, ezek döntő részében laknak, így a szervezőknek, a Veszprémi Szabadidő és Sport Egyesületnek és a Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesületnek nem lehetett könnyű dolguk. A verseny egyébként a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 program része lesz.

Szombathelyen is lehetne hasonlót szervezni

A veszprémi húszemeleteshez hasonlóan magas épület van Szombathelyen is. A KRESZ-parkban álló Víztorony Az Agora munkatársai nyitják újra tavaszal a szombathelyi Víztorony kávézóját 2024. February 26. 11:51 ráadásul önkormányzati tulajdonú, a Savaria Agora Kulturális és Médiaközpont üzemelteti.

A szombathelyi Víztorony
Kiss Tamás

A Víztorony 55 méter magas, ezzel a székesegyház után a második legmagasabb épület Szombathelyen, magasabb, mint a Petőfi utcai 14 emeletes. A Víztorony tetejére csigalépcső vezet fel, 270 lépcsőfokkal.

Így akár a szombathelyi Víztoronyban is lehetne a veszprémihez hasonló lépcsőfutó versenyt rendezni. Nehézséget maga a lépcső jelenthetne. A veszprémi húszemeletesben a lakóházakban megszokott egyenes vonalú lépcső van, lépcsőfordulókkal. A Víztoronyban viszont vasból készült csigalépcső van, utóbbiban nem igazán lehetne előzni, és balesetveszélyesebb is.

Csigalépcső a Víztoronyban
Mészáros D. Zsolt

Az ötletről várjuk olvasóink véleményét kommentben, valamint a jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu címre.

A veszprémi lépcsőfutó versenyre már lehet jelentkezni itt. A részvétel ingyenes, ugyanakkor előregisztrációhoz kötött. A nevezési határidő 2026. február 19., és a szervezők az első 300 jelentkező nevezését tudják elfogadni, a beérkezés sorrendjében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport