Nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, a nap nagy részében a felhőátvonulások mellett több órás napsütés várható – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Reggel, délelőtt keleten még valószínű havazás, majd helyenként alakulhat ki hózápor, északkeleten hózivatar is. Az Országos Meteorológiai Szolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére havazás miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést. A szél északnyugatira fordul, és főként a középső országrészben, valamint az Észak-Dunántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
A hőmérséklet kora délután 1 és 5, késő este +1 és -4 fok között alakul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!