Leszedte a kiteregetett ruhát, ezért vascsővel verte a kutyát

Állatkínzás miatt kell felelnie.

A polgári rendőröknek 2020. április 26-án, olyan információ jutott a tudomására, hogy egy helyi férfi rendszeresen veri kutyáját. A nyomozók a helyszínre mentek és meghallgatták az idős férfit, aki már akkor beismerte, hogy valóban többször bántalmazta kutyáját. A rendőrök állatorvost hívtak, aki megvizsgálta az ebet, és megállapította, hogy a kutya testén több ütésből származó sérülés van. A négylábút egy állatvédő egyesület magához vette és befogadta. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy azért bántotta a kutyát, mert a frissen kiteregetett ruháit rendszeresen leszedte a szárítóról. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendőrök az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek. - írja a police.hu.

A bántalmazott kutya
police.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek