Leszerelték a 110-es táblákat az M86-on

És ugye rendszeresen mérik a felüljárókról az ott közlekedőket. Na de mikor büntetnek?

Aggódó olvasónk klaviatúrát ragadott a minap és morci levelet írt nekünk. Átverve érzi magát és felháborodott.

Mivel rajta kívül sokan lehetnek még így, ezért levele nyomán tiszta vizet öntünk abba a bizonyos pohárba

(...) e hét szerdán eltávolították az M86-oson a 110-es maximális sebesség-jelző táblákat végig a hegyfalui kivezetőig, így értelemszerűen a 90-es korlát lett az új sebesseghatár amit nem kötelesek jelezni azt hiszem. (...)

Na, itt álljunk meg rögtön, ugyanis olvasónk téved. Nem történt semmi egyéb, mint az, hogy a hivatalosan autóúttá minősítés előtti 110-es (kint felejtett) táblákat végre beszedték. Ugyanis az átadást követően még egy darabig csak a leánykori nevén ismert 86-os útként működött ez a kétszer kétsávos műremek.

Mióta M86-os lett, azóta minden felhajtón találkozhatunk az autóút táblával, ami ilyen:

Autóút tábla az M86-on
Itt kezdődik az autóút
Nyugat.hu

A tábla hatálya alatt pedig a KRESZ szerinti megengedett legnagyobb sebesség éppen 110 kilométer/óra

Olvasónk a traffipaxok kapcsán gerinctelen, alattomos pénzbehajtásról írt, mivel azt hitte, titokban elkezdtek az M86-oson 90-et mérni és büntetni a 110-zel haladókat, de ilyenről szerencsére szó nincs.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet