"Hatvanpuszta – a hely, amit minden magyarnak látnia kellene. Augusztus első szombatján ott, az Orbán-rendszer szívcsakrájában folytatjuk a tiltakozást az önkényuralom és a törvényesített rablás ellen” – írta a szombati esemény leírásában Hadházy Ákos.
A független képviselő most a miniszterelnök édesapjának birtoka mellé szervezett tüntetést, és sokan csatlakoztak hozzá.
A helyszínre szállított létrák és egy emelőkosár segítségével bárki betekinthetett a kerítés mögé.
„Jöjjenek el, nézzük meg, mit termel Orbán gazda a majorságában, amelyről néhány napja egészen cinikus módon azt állította: ahhoz neki semmi köze, az csak egy mezőgazdasági üzem, ahol az apja gazdálkodik. Járjunk utána közösen, és ha már ott vagyunk, követeljük ott is a technofasiszta törvény és az átláthatósági törvényjavaslat visszavonását!” – olvasható a politikus Facebook-bejegyzésében.
Hadházy a helyszínen arról beszélt, hogy kemény ősz elé néz az ország, mert a vesztét érző hatalom kész bármit megtenni.
Ezt követően a képviselő egy hatvanpusztai vezetett sétára invitálta az esemény résztvevőit.