Leütöttek egy utast egy budapesti buszon, mert nem viselt maszkot

A pofont lekeverő férfi egy percig nem tagadta tettét, magától szólt a rendőröknek, hogy ő ütött.

Pénteken délelőtt 10 óra után a fővárosban az egyik 9-es buszon hangoskodásra egy utas többször is figyelmeztetett egy számára ismeretlen férfit, hogy vegye fel a maszkját, ám ő ezt nem volt hajlandó megtenni – írja a Bors. A kiabálást meghalló sofőr megnyomta a maszkviselésre figyelmeztető hangautomata gombját.

A hangos szóváltásba többen bekapcsolódtak, majd a szabályok betartására figyelmeztető utas arcon ütötte az egyébként ittas ellenlábasát, aki elterült a busz padlóján. A járművezető ekkor félreállt a busszal a Kiscelli utcai és a Tímár utcai megálló között és kihívta a rendőrséget és a mentőket.

Amíg a segítség meg nem érkezett, körülbelül 10 percig, az ajtók zárva voltak. A lapnak az egyik utas elmondta, hogy a pofont lekeverő férfi egy percig nem tagadta tettét, magától szólt a rendőröknek, hogy ő ütött.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az incidens mindkét résztvevője ellen eljárás indult. Az egyiknek a maszkviselési szabályok megsértése és közérdekű üzem megzavarása miatt, míg a másiknak súlyos testi sértés kísérletéért kell felelnie.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek