Védjegybejelentési kérelmet adott be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a „Na szia mentő!” kifejezésre - írja a G7.
Mint írják, a mentőszolgálat előző hétvégén osztott meg egy hangfelvételt, amelyen egy mentésirányító egy négyéves kisgyerekkel beszél. A gyermek azért hívta a mentőket, mert nem tudta felébreszteni cukorbeteg édesanyját, a felvételen pedig úgy köszönt, hogy „Na szia mentő!”, ami bejárta az internetet.
A G7 szerint a kérelmet kizárólag szállításra, betegszállításra, mentőszolgálatra, illetve emberek számára nyújtott orvosi és higiéniai szolgáltatásokra adták be, tehát nem fogjuk pólón viszontlátni a mondatot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!