Lézerrel a körömgomba ellen, mert a gomba nem tűnik el magától!

A körömgomba egy nagyon makacs fertőzés, melynek eltávolításában rendkívül eredményes módszernek számít a lézeres kezelés. Nemcsak jóval kíméletesebb, de messze meg is haladja az ecsetelőkkel, gyógyszerekkel történő kezelések hatásosságát. Ennek lehetőségét kínálja vendégeinek a Bright Lézer Stúdió.
Bright Lézer Stúdió

A lézerkezelés valóban a leghatékonyabb eljárás jelenleg, miután az ecsetelőkkel 5-10 százalékra, míg a gyógyszerekkel 50-60 százalékra tehető a gyógyulási arány, addig a lézeres eljárással ez 80-90 százalék – mondja érdeklődésünkre B. Kovács Viktória, a Bright Lézer Stúdió tulajdonosa. – A gyógyszeres kezelés esetében ráadásul mellékhatásokkal is számolni kell. Emiatt mostanában egyre gyakrabban maguk az orvosok is javasolják a lézeres kezelést, mondhatni utolsó mentsvárként. Tudni kell azonban azt is, hogy a páciensek tíz százalékánál nem vezet tartós eredményre, melyben szerepet játszhatnak egyéb körömbetegedések, egészségügyi állapotok, mint pl. pikkelysömör, ekcéma, keringési zavarok.

Körömgomba kialakulhat a köröm fizikai sérülése miatt, ha például valaki becsípi az ujját, vagy beüti a lábujját és utána közösségi teret használ (pl. öltőző, wellness). A cipőnyomás okozta deformitás is hajlamosító tényező, valamint a legyengült immunrendszer. A fertőzés első tünetei a köröm elszíneződése, sárgás vagy akár sötétebb árnyalatokban, továbbá a köröm megvastagodása, morzsalékossá válása. Fájdalom is kialakulhat, végül a köröm akár le is válhat. Körömgomba sajnos nem tűnik el magától!

Bright Lézer Stúdió

Ebből is kitűnik, hogy nem csupán esztétikai problémáról van szó. Professzionális Nd. YAG lézergéppel dolgozom, melynek speciális hullámhossza megöli a körömben és a lágyrészben lévő gombákat. Mivel a fertőzés elterjedhet az egyik körömről a másikra, vagyis átfertőződik, ezért már az első jeleknél érdemes felkeresni Stúdiónkat, mert akkor kevesebb alkalommal végzett kezeléssel is meg lehet szabadulni e kényes állapottól. A több éves körömgomba értelemszerűen hosszabb kezelést igényel. Valamint jó tudni, hogy ha valaki szervezetében megtalálható a gomba, gyógyulása utána is kiújulhat a körömgomba a körmön. De személyes tanácsadás alkalmával erre is van megoldás. Mint minden betegségnél, a körömgombánál is a legfontosabb a megelőzés. Használhatunk különféle bőrfertőtlenítőket, különösen, ha például uszodába, szaunába vagy közösségi öltözőkben járunk. Nagyon fontos a cipők fertőtlenítése, amit Stúdiónkban ultrahangos készülékkel tudunk biztosítani.

Az Nd. YAG lézergéppel arc és bőrkezelésekkel is rendelkezésre állunk ősztől tavaszig. Ilyen a pigmentfolt-eltávolítás, a lézeres bőrrejuvenáció nemcsak fiatalít, de nagyon szépen kezelhető vele a zsíros és az aknés bőr. A megunt vagy elrontott tetoválások eltávolításában is hatékony eszköz a lézer. Számomra fontos, hogy az emberek megismerhessék ezt a legújabb technológiát, és elégedetten távozzanak gyógyulásuk után!

Elérhetőségek:

Bright Lézer Stúdió

Szombathely, Körmendi út 1.
Zalaegerszeg, Göcseji út 45.
Tel.: 06 (30) 624 2522
www.epkorom.hu

Bright Lézer Stúdió
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!