Megint pártfegyelmit kap Szél Bernadett, az LMP volt társelnöke

Most azért, mert támogatja a Sargentini-jelentést.

Újabb pártfegyelmit kap Szél Bernadett, az LMP volt társelnöke - t udta meg a zoom.hu. A fegyelmi eljárást a korábban fegyelmivel kizárt, majd a pártba mégis visszavett Sallai R. Benedek kezdeményezte ellene.

Szél Bernadett
Nyugat.hu

Az oka pedig Szél Bernadett két nyilatkozata. A volt társelnök ugyanis a párt álláspontjáéval szemben kijelentette, ő is megszavazta volna a Sargentini-jelentést. Azt is kijelentette, hogy

politikai öngyilkosság, amit az LMP megenged magának

, továbbá megállapította, hogy

az LMP-t könnyebb megpuccsolni, mint vezetni

.

Szél Bernadett ellen júliusban már lefolytattak Kitört a paranoia az LMP-ben, Szél Bernadettet eltiltották minden párttisztségtől 2018. July 19. 10:46 egy fegyelmi eljárást a pártban, azért, mert az április 8-i választás előtt – a fegyelmi bizottság szerint a kongresszus és a politikai tanács döntésével szembemenve – tárgyaltak a választókerületi visszalépésekről, azaz szervezte a koordinációt. Akkor három évre eltiltották attól, hogy tisztséget töltsön be a pártban, de pártelnöki posztját a tisztújításig megtarthatta volna.

De nem tartotta meg, egy hónappal később lemondott Fokozódik a káosz az LMP-ben, lemondott Szél Bernadett 2018. August 21. 13:59 , mert úgy vélte, egy párt nem viselkedhet úgy a sajátjaival, ahogyan vele tették.

A LMP-ben zajló folyamatokat nemrég így magyaráztuk meg:

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet