Kecskemét után Sopronban is telt ház és jó hangulat fogadta a magyar férfi kosárlabda-válogatottat Eb-selejtezőn. A mieink ezúttal Luxemburggal játszottak, és három perc alatt el is döntötték a mérkőzést. Az első negyed után 32-15 állt az eredményjelzőn, a félidőben 47-28 volt ide, a vége pedig 89-64 lett.
A Falco KC Szombathely erőcsatára, Tóth Norbert kezdőként közel 20 percet játszott, 4 pontot dobott, 3 lepattanót szerzett és 2 gólpasszt adott. A hátvéd Kovács Péter csereként közel 7 percet töltött a pályán, 1 eladott labdája és 1 rontott triplakísérlete volt, Váradi Benedek pedig ezúttal is nevezve volt ugyan, de nem kapott lehetőséget. A szombathelyi nevelésű, de már Olaszországban légióskodó Perl Zoltánnak csereként kereken 21 perc jutott, 12 ponttal, 10 lepattanóval, 6 gólpasszal, 1 labdaszerzéssel, 1 blokkal és 2 eladott labdával zárt, míg az Egis Körmend bedobója, Ferencz Csaba csereként 9 perc alatt 3 pontot dobott és 4 lepattanót szerzett.
Két mérkőzés után hibátlan tehát a magyar válogatott, amely önbizalommal telve indulhat neki a három idegenbeli találkozónak (Macedónia, Nagy-Britannia, Luxemburg).